Nyelvtechnológia BA specializáció

 

Felvételi kritérium: A nyelvtechnológia specializációt felveheti bármely bölcsészhallgató.

A nyelvtechnológia specializáció célja:

olyan szakemberek képzése, akik az elméleti nyelvészet szakterületén járatosak, és a nyelvészeti és nyelvészettel kapcsolatos kutatások, fejlesztések bármely területének műveléséhez olyan szilárd alapismeretekkel és módszertani készséggel rendelkeznek, amelynek alapján alkalmasak a megszerzett ismeretek gyakorlati alkalmazására. A képzés során a hallgatók olyan elméleteket és módszertanokat ismerhetnek meg és tanulhatnak meg alkotó módon felhasználni, amelyek alkalmasak arra, hogy leírják és magyarázzák az egyes természetes nyelvek struktúrájának és használatának szabályszerűségeit is, valamint az emberi nyelv szerkezetének általános törvényeit is.

Előzmények:

A Nyelvtechnológia szakirány (és folytatásai: az Elméleti nyelvészet MA és Ph.D képzés) közvetlen előzménye a szegedi egyetemen 1994-től 2001-ig ötéves egyetemi alapszakként működő általános nyelvészet szak (ez „A” szakként az egész országban egyedülálló volt), amely 2001-től négy éves, belső felvételi rendszerű szakká változott elméleti nyelvészet néven. A nemzetközi mércével mérve is magas színvonalú képzési tartalom jó alapot nyújtott végzett diákjainknak ahhoz, hogy megállják a helyüket mind a nemzetközi, mind a hazai felsőoktatásban és tudományos életben. A szakhoz 1993 óta kapcsolódik doktori képzés is.

A Nyelvtechnológia szakirányú képzés során megismertetjük a hallgatókat 1) az alapvető nyelvészeti diszciplínákkal (fonológia, szintaxis, szemantika, pragmatika) és ezek kutatási módszereivel 2) a nyelvtudomány és a társtudományok kapcsolatával (matematikai logika, nyelvfilozófia, nyelvészeti terepmunka, számítógépes nyelvészet).

A szakirányt felveheti a magyar szakosok mellett bármely bölcsész szakos hallgató, de különösen ajánlott nyelvszakosok, továbbá filozófia, pszichológia vagy kommunikáció szakosok számára. Elvben természettudományos szakosok számára is nyitott a képzés (különösen informatika és matematika szakosok számára volna ajánlható).

A Nyelvtechnológia szakirány elvégzése által elérhető lehetőségek:

Mivel a nyelvtechnológus szakirány célja olyan szakemberek képzése, akik az elméleti nyelvészet szakterületén járatosak, és egyúttal a nyelvészeti és nyelvészettel kapcsolatos kutatások bármely területének műveléséhez szilárd alapismeretekkel és módszertani készséggel rendelkeznek, foglalkoztatásuk számos területen lehetséges. Például mindenfajta számítógépes nyelvészeti munkára, szótárírással kapcsolatos feladatokra, nyelvkönyvek és nyelvtankönyvek írására, médiumokkal kapcsolatos munkakörökre alkalmasak lesznek a nyelvtechnológus képzettséggel rendelkezők. Az ilyen típusú szakemberek iránti igény várhatóan mind regionális, mind országos szinten egyre inkább növekedni fog.

A Nyelvtechnológia szakirányra épülő képzések: a szakirány kiváló alapképzettséget nyújt az Elméleti nyelvészet MA szakhoz, ami viszont jó bemenetet nyújt általában bármely nyelvészeti doktori képzéshez, speciálisan pedig az Elméleti nyelvészeti doktori programhoz. Ezeken a felsőbb szintű kurzusokon a nyelvészeti és más elméleteket mint magyarázó eszközöket és kutatási módszertanokat sajátítják el a hallgatók, és maguk is aktívan alkalmazzák őket saját munkájuk során. A hallgatók bekapcsolódhatnak nyelvészeti kutatásokba, és megtanulnak a nemzetközi tudományosság normái szerint cikket írni és előadást tartani.

Az Általános Nyelvészeti Tanszék által gondozott képzések hálótervekkel, a tanszék által meghirdetett kurzusokkal kapcsolatos kérdésekben Szécsényi Tiborhoz lehet fordulni.