Megjelent a Jelentés és Nyelvhasználat első kötete

Az SZTE Általános Nyelvészeti Tanszéke és a Pragmatika Centrum
örömmel jelenti be, hogy elindult a

Jelentés és Nyelvhasználat

című online tudományos folyóirat.

A folyóirat és annak első évfolyama elérhető a http://www.jeny.szte.hu címen.

 

A Jelentés és Nyelvhasználat c. folyóirat címével és tartalmával a nyelvtudomány két olyan területére, a szemantikára és a pragmatikára szeretnénk felhívni a figyelmet, amelyek mára már bebizonyították önálló nyelvészeti kutatási területekként való létjogosultságukat a modern nyelvészetben. Ámbár a világban léteznek szemantikai és pragmatikai témájú cikkeket megjelentető igen színvonalas folyóiratok, s ámbár Magyarországon is vannak elsősorban szemantikával vagy pragmatikával foglalkozó kutatók, kifejezetten szemantikai-pragmatikai profilú magyar nyelvű folyóirat pillanatnyilag nem létezik. Egy ilyen folyóirat tehát hiánypótló jelentőségű a hazai nyelvészeti kutatásokban. Két alapvető céllal indítjuk most útjára ezt az elektronikus folyóiratot. Egyrészt azért, hogy a hazai és a határon túli nyelvész és érdeklődő nem nyelvész szakemberek tudjanak hová fordulni, ha ezekhez a tudományterületekhez tartozó tudományos cikkeket magyar nyelven szeretnének olvasni. Másrészt az a célunk, hogy az ország különböző egyetemein többé-kevésbé elszigetelten dolgozó szakembereknek magyar nyelvű szakfolyóiratban is olyan publikálási lehetőséget biztosítsunk, ahol a publikációknak elsősorban a nemzetközi szemantikai és pragmatikai kutatásokban meglévő normákhoz kell igazodniuk. A folyóirattól, csakúgy, mint a szintén a magyar nyelvű szemantikai és pragmatikai kutatások összefogását célzó Pragmatika Centrumtól azt várjuk, hogy az ezeken a területeken dolgozó hazai és határon túli kutatók jobban megismerhessék egymás gondolatait, s ezáltal a tudományos együttműködés lehetőségei is bővüljenek. Ezt a kapcsolati bővülést akár nemzetközi szinten is elősegítheti ez a magyar nyelvű folyóirat, hiszen általa nemzetközi adatbázisokba is bekerülnek rövid angol nyelvű információk a publikáló kutatókról s a megjelenő tanulmányokról. A tudományos színvonal garanciáját pedig a szigorú lektorálási folyamat biztosítja: minden beküldött tanulmányt két szakemberrel lektoráltat a folyóirat szerkesztősége, s csak a lektori véleményeknek megfelelő, illetve azoknak megfelelően átírt tanulmányokat jelentetjük meg.

Szerkesztők

Maleczki Márta (SZTE Általános Nyelvészeti Tanszék), Németh T. Enikő (SZTE Általános Nyelvészeti Tanszék), Szécsényi Tibor (SZTE Általános Nyelvészeti Tanszék)

Szerkesztőbizottság

Andor József (PTE Angol Nyelvészeti Tanszék), Bibok Károly (SZTE Szláv Intézet), Csatár Péter (DE Germanisztika Intézet), Dér Csilla (KGRE Magyar Nyelvtudományi Tanszék), Gyuris Beáta (MTA Nyelvtudományi Intézet), Ivaskó Lívia (SZTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék), Kiefer Ferenc (MTA Nyelvtudományi Intézet), Nemesi Attila László (PPKE Magyar Nyelvtudományi Tanszék), Tolcsvai Nagy Gábor (ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszék), Tóth Enikő (DE Angol Nyelvészeti Tanszék), Tátrai Szilárd (ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszék)

A Jelentés és Nyelvhasználat első évfolyamának tartalma

  • JELENTÉS ÉS NYELVHASZNÁLAT: HÁTTÉR ÉS CÉLOK (Maleczki Márta, Németh T. Enikő, Szécsényi Tibor)
  • MEGEMLÉKEZÉS KÁROLY SÁNDORRÓL (Büky László)
  • KONTEXTUS(OK) A GRAMMATIKALIZÁCIÓS JELENTÉSVÁLTOZÁS IRODALMÁBAN (Nagy C. Katalin)
  • A JAVÍTÁSI MŰVELETEK JELÖLTSÉGI HIPOTÉZISE (Németh Zsuzsanna)
  • HIÁNYOSAN DOKUMENTÁLT NYELVEK RELEVANCIÁJA A LEXIKAI SZEMANTIKAI KUTATÁSOKBAN, AVAGY MEDDIG ÉR A NGANASZAN TAKARÓ? (Szeverényi Sándor)
  • A FŐNÉVI MUTATÓ NÉVMÁSOK INDEXIKÁLIS HASZNÁLATÁT BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK A MAGYARBAN (Tóth Enikő, Csatár Péter)
  • A BE IGEKÖTŐ JELENTÉSEI NYITRAGERENCSÉR NYELVJÁRÁSÁBAN (Tóth Katalin)

Felhívás

A Jelentés és Nyelvhasználat folyamatosan várja a megjelentetni kívánt tanulmányokat. A folyóirat a gyors megjelenésen (kb. 2-3 hónapos átfutási idő) kívül a tanulmányok elektronikus azonosítóval való ellátását, és így a közvetlen és pontos idézhetőséget, a cikkek folyamatos archiválását (SZTE contenta repozitórium, EPA, JSORE) és nemzetközi tudományos adatbázisokban (DOAJ, ERIH, Google Scholar, EBSCO) való megjelenítését és biztosítja. A cikkek benyújtásának feltételeiről és körülményeiről a folyóirat honlapján találnak az érdeklődők további információkat.