Ivaskó Lívia
A nyelvi működés és a humán frontális lebenyi funkciók viszonyáról
címmel
a Magyar Nyelvtudományi Társaság Pragmatika Tagozatában
2014. május 13-án Budapesten az ELTE-n elhangzott előadásához
A jelenleg művelt kognitív nyelvészeti irányok nagy hangsúlyt fektetnek a nyelvhasználat és a kognitív működések együttes vizsgálatára. Teszik ezt elsősorban azért, mert a jelenlegi kérdésfeltevések fókuszában gyakran az áll, hogy vajon a nyelvileg megjelenő jelhasználat milyen viszonyban van az értelmezés és a produkció során azokkal a mentális reprezentációkkal, melyek aktiválódnak az említett folyamatok során. A pragmatikán belül pedig kitüntetett szerepűvé vált a relevancia-elméleti (Sperber - Wilson, 1986, 1995) kutatások kiterjesztése az egyes nyelvi jelenségek magyarázatára. SZTE Fejlődéses és Neuropragmatikai Kutatócsoportjában is folynak olyan munkák, melyek a relevancia-elmélet (Sperber – Wilson, 1986/1995) adta kognitív pragmatikai felfogás és a perkins-i (Perkins, 2003, 2007,2008) emergens felfogás idegtudományilag is igazolható (pl.Frith-Frith, 1998; Purves et al, 2008) keretein belül keresik a választ az egyes nyelvi megnyilvánulási formák és az őket motiváló kognitív műveletek között. Jelen előadásban a kurrens kognitív idegtudományi és neuropszichológiai adatokat is figyelembe véve szeretnék olyan magyar anyanyelvű környezetben vizsgált nyelvi és nyelvhasználati képességekre rámutatni, melyek humán frontális lebenyi funkciókhoz kötött működést feltételeznek. Ahogyan Balconi és Amenta (2010), valamint Frith (2007) is amellett érvelnek, hogy a humán kommunikáció során olyan biológiailag determinált humán képességek együttes részvételére van szükség, melyek jól összehangolt működése adja az adekvát jelhasználat zálogát, ez az előadás is olyan összetevőkre mutat rá, melyek bizonyos tipikus (fejlődéses) és atipikus (afáziás és autista személyek által létrehozott) jelhasználati formák esetében mutatják, hogy a kommunikációs partnerek által közösen létrehozott kölcsönös megértés során miként értelmezhető a Frith (2007) által kommunikációs huroknak aposztrofált jelenség. A patológiás jelhasználatúak esetében elsősorban Verseghy (2005), valamint saját adataink (Ivaskó – Tóth, 2012; Ivaskó – Tóth – Jakab – Vécsei, 2013) alapján külön is kitérek a kommunikatív viselkedésre vonatkozó kompenzáció és a nyelvi rehabilitáció viszonyára a vázolt perspektívában.
Az előadás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program kiemelt projekt keretben jött létre. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
