Nemesi Attila László: Releváns-e a humor a relevanciaelméletben? - Jelentés és Nyelvhasználat 6 (2019)
A Jelentés és Nyelvhasználat, a Pragmatika Centrum és az SZTE Általános Nyelvészeti Tanszék online folyóirata megjelentette
Nemesi Attila László
Releváns-e a humor a relevanciaelméletben?
című tanulmányát.
A dolgozatban azt vizsgálom, hogy a relevanciaelmélet milyen értelmezését tudja adni a tisztán nyelvi és a nyelvi összetevőt is tartalmazó multimodális humorjelenségeknek. Mivel kognitív pragmatikai elmélet, amelyet nem a humor magyarázatára dolgoztak ki, hanem a kommunikációnak mint a valóság megismerésére irányuló információfeldolgozásnak az általános modelljeként, tisztázásra szorul, hogy fogalmi apparátusa és alaptézisei mennyiben alkalmasak a humor természetének megragadására. Dinamikus kontextusfelfogása és a következtetési műveletek középpontba állítása kifejezetten előnyös a humoros diskurzusok mélyreható magyarázatában. Kérdéses viszont, hogy mindent átfogó kommunikációs alapelve hogyan vonatkoztatható a humoros szándékú megnyilatkozásokra, amelyek jellemzően kijátsszák a relevanciakeresés heurisztikáját, miközben a humoros hatás szempontjából mégiscsak relevánsak. Ha a humorral nem is, a vele sűrűn összefonódó iróniával a relevanciaelmélet a kezdetektől foglalkozik, ezért ezt a fejezetét kritikus elemzésnek vetem alá. A nyelvi példákat többféle műfajból, illetőleg szövegtípusból merítem.
Kulcsszavak: humor, relevancia, relevanciaelmélet, explikatúra, implikatúra, kontextus, irónia
Nemesi Attila László a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Magyar Nyelvészeti Tanszékének docense. Szűkebb kutatási területe a figuratív nyelvhasználat (trópusok, gondolatalakzatok) és a humor pragmatikája, tágabban pedig a pragmatika, a retorika, a szemiotika és a szociálpszichológia határkérdéseivel (udvariasság, benyomáskeltés, nyelvi és képi befolyásolás) foglalkozik.
A tanulmány elérhető a folyóirat honlapján: http://www.jeny.szte.hu/JENY-2019-NemesiAL
- Nemesi Attila László 2019. Releváns-e a humor a relevanciaelméletben? Jelentés és Nyelvhasználat 6:1–31. doi:10.14232/JENY.2019.1.1
This book studies how Hungarian verbs can occur with implicit subject and direct object arguments in a complex approach. On the basis of the critical evaluations of the previous literature on implicit arguments, analyses of a wide spectrum of data from various direct sources, and theoretical explanations, all of which were supported by systematic metatheoretical considerations, it concludes that in Hungarian, verbs do not vary as to whether they can be used with implicit arguments or not, but they vary as to the manner in which they can occur with such arguments. In other words, they vary in terms of the lexical and grammatical constraints which are placed on them, and in what contexts they can be used with lexically unrealised arguments. Although the cognitive principle of relevance guides the licensing and interpretation processes of implicit arguments, the variety of their occurrences does not rest solely on the presumption of relevance but on the different lexical, grammatical, and pragmatic properties of Hungarian and its use, as well as on their various interactions. So, it is only by operating together that a grammar and an adequate pragmatic theory can account for the occurrences and identification mechanisms of implicit arguments.
